Új színeket hoz a Halasi Szüret programkínálatába a Tárkány Művek szeptember 12-én 20 óra 10 perctől kezdődő koncertjén. Tárkány-Kovács Bálint (cimbalom), Munkácsy Eszter (ének), Kováts Gergő (szaxofonok, fuvola, tárogató), Papp Endre (brácsák) és Bognár András (bőgő, gardon) áll színpadra ethno, jazz, acoustic, folk muzsikával. Jöhet a Csiririp, a Krumpli boogie, az Úgy szeretlek, a Semmi sem hasonlít hozzád. Interjúnkat Tárkány-Kovács Bálinttal készítettük.

 

-Zenéjük különböző népek, korok muzsikáját ötvözi. Mi mindenre épül a Tárkány Művek által képviselt egyedi hangzás?

– Arra a zenei közegre, amely körbevesz minket, engem. Óriási ma a kavarodás, keveredés, születnek és pusztulnak értékek. Én a születésben próbálok segédkezni.

-Hírös Hét Feszt, Kobuci kert, Budavári Borfeszt, OMÉK, Halasi Szüret. Mivel készülnek a közönségnek?

– Folyton születnek új dalok, sok a mondandó, de a régi kedves nótákat is eljátsszuk, mi is szeretjük és a közönség is!
-Milyen feladatok várják a Tárkány Műveket ősztől?

– Befejezni az új lemezt, amely Hamvas Béla kifejezésével a „szájvilágot” fogja bemutatni.

-Úgy tudom, nyáron már folytak stúdiómunkák. Mikor jut el a közönséghez az új anyag?

Bizony, hogy folynak, már kész a fele, karácsony előtt kijövünk az új albummal, már szervezzük a lemezbemutatót.

-Melyik dalból forgattak klipet népszerűsítendő a lemezt?

Most a Krumpliboogiból készült egy újabb verzió, az OMÉK támogatásával, és ehhez készült a klip is, de további forgatást tervezünk, mondok néhány dalcímet: Kajakóma, Transzszubsztanciáció, Titokzatos rántotthús, Pomológus pálinkája… Ezekhez mind lesz klip is. 

Tárkány-Kovács Bálinttal készített interjúnkat a Halasi Tükör szeptember 9-i számában olvashatják teljes terjedelmében.

Pál László

Fotó: facebook

Bejelentkezés